„Megváltoztatva a rutindolgok végzésének a módját, meglátod, új ember növekszik benned.”
„Az embert haza engedik egy ilyen műtét után, és egész nap a lustálkodás mellett csak azzal foglalkozik, amivel jól esik. Közben szép nyugodtan helyre jön, és minden megy tovább, csak idő kérdése…”
Én is ezt hittem indokolatlanul. Arra készültem, hogy már egy héttel a műtét után ugrálok majd körbe körbe az ágyam körül, mint egy csintalan kiscsikó. Közben bepótolom a filmeket, könyveket és minden egyebet az elmúlt 2,5 évből.
Mi sem áll távolabb a valóságtól!
És hogy milyen volt a napi rutin valójában?!
A kórházi ritmust tartottam meg itthon is. Hellyel közzel persze, annyi könnyítés csak be lett iktatva a rendszerbe, hogy negyed nyolckor volt az ébresztő, nem hétkor. Tudom…kemény vagyok…
A nap első feladataként hűséges segítőmmel felszenvedtük a kompressziós harisnyát, aztán jöhetett az első „vénás” torna is.
A „vénás” torna, ahogy a nevéből is sejthetjük, a vérrögök elleni harcban segített. Alig néhány gyakorlatról van szó, de a rehab lejárta után is megtartottam reggeli programként. Jól esik rögtön felkelés után átmozgatni a dolgokat, és a felébredésben is segít.
A napom valójában az említett negyed nyolctól kb este tizenegyig tartott. Max egy sorozat résszel tovább. E két időpont között lényegében órákra volt bontva a nap. Emiatt bitang gyorsan el is teltek, főleg azután, hogy fájdalmaim már nem voltak – hála az égnek…
A reggeli torna után jöhetett a nap egyik fénypontja, a kiadós reggeli. Utána szabad órát kaptam, fényes nappal. Utálom, hogy télen ilyen korán sötét van. Lélek ölő így is úgy is. De volt mivel túllendülni a holtpontokon. A legtöbbször egy kiadós hír olvasással folytattam a napot – mint napi bűnözés – vagy YouTube…
A vénás tornából napi hármat kellett elkövetni. A sima órákban, amikor nem tornáztam, jöhetett egy nagy pohár víz, és mellé öt perc séta a folyosón, mint a rabok. Mindezt lefolytottam egy célzott comb nyújtással.
Alap esetben szeretek nyújtani, de amikor óránként kell nyomni, akkor azért kicsit unalmas lesz a negyedik hét vége felé. De a szent célért mindent.Két ilyen laza gyaloglós kör után jöhetett a délelőtti menetgyakorlat. A fő cél a 3,5km elérése volt. Hogy miért pont ez a táv?! A műtétem előtt ennyit tudtam megtenni úgy, hogy a vége felé már karakteres csípő fájdalommal tettem le a lantot.
Minden harmadik napon emelek a távon, így könnyűszerrel meglesz a cél a hatodik hétre – gondoltam. Persze az időjárásnak is volt néhány szava a dologhoz. Mindig is idegesített, hogy a tervek végül sosem pontosan úgy alakulnak, ahogy el lettek képzelve. De nem térek le a béke útjáról.
Ha rossz volt az idő kint, én meg úgy éreztem, hogy aznap cukorból vagyok, akkor házon belül oldottam meg a kilométereket. Volt egy olyan elképzelésem, hogy az olcsó pénzért, leakciózott termék akciós változatában vásárolt gyalogló gépemen nyomom a kötelezőt.
Korábban azért sem szerettem a szerkezetet, mert a körbe – körbe forgó, járó felület folyton elcsúszik rajta. Akkor azt hittem, hogy az elfordult csípőm és a rossz járás mintám az oka. Na majd helyre lesz rakva, és király cucc lesz ez is – gondoltam.
Hát, íme egy tanulság a mai napra: olcsón soha ne vegyen senki ilyen dolgokat!
Most is pontosan ugyanúgy elcsúszik rajta az a sz…r. Az eszem megáll! Úgyhogy kénytelen voltam egy oda vissza kb 20 méteres szakaszon lenyomni a kilométereket. Betyáros egy élmény volt ez is úgy a 15-ik perctől, mit ne mondjak.
Ám kimondottan élvezetes úgy sétálni, hogy közben nem fáj semmi, ez tagadhatatlan. És pokolian tetszett is. Az egyetlen ami problémát okozott, ha végre kijutottam a szabadba, hogy a sok paraszt el ne üssön itt a fejlődés közepette.
Visszatérve a napomhoz, a kinti gyaloglások után jöhetett egy rövid pihenő. Ezt követte a nap első nagyobbik tornája. Név szerint a „csípő” torna.
Ez azért már nagyobb falat, jóval több, és célzottabb gyakorlattal. Lényegében az egész műtött csípőt körbe kellett járni, minden izom meg lett mozgatva. A végén pluszban nyújtottam és masszíroztam is a comb izmokat. Eleinte elég sok fájdalommal járt, de ez már csak izomfájdalom. A sok éves beszűkült mozgás végett bitang mód elgyengültek a dolgok…
Na de ezután érkezett a másik nagy fénypontja a napnak, az ebéd. Hát bele is adtam apait anyait, és ettem mint az állat. Oly sok nehézség után visszakapott étvágyamat nem tartottam vissza egy pillanatra sem. Fene a száját…Ebéd után mindig lazítottam egy kicsit a tempón, és egy kiadós délutáni alvással orvosoltam az emésztés terheit. A gyógyulásért mindent, nem igaz?!
Felkelve indult a következő vénás torna, a séta, a pohár víz és persze a nyújtás is. Majd indult az újabb szabad óra, és lényegében ez ment estig. A köztes időben pedig vagy filmezés vagy olvasás ment, önmagamat meg nem hazudtolva.
Vacsora előtt aztán újabb csípő torna. Magam sem tudom miért, de ezt olyan kínszenvedések közepette csináltam végig, hogy már engem is zavart. Pedig a gyakorlatok ugyanazok voltak, mint délelőtt. Lehet ez a korai sötétedés az oka. Vagy csak lusta vagyok és kész…
Vacsora után megint egy „kis” pihenő, és egyszer csak elértünk a bűvös este kilenc órához. Akárcsak a kórházban, itthon is ekkor szabadultam meg a kompressziós harisnyától. Hát…Tény, hogy el fogom rakni emlékbe…De hogy nem szívesen nézek majd rá a jövőben, az is biztos…
Ha a napomnak a nagy evések, akkor az estémnek mindenképpen az volt a fénypontja, amikor végre a lábamhoz ért a takaró, és levegőt kapott a bőröm. Tiszta, romlatlan, katarzis kísérte pillant volt ez, ahogy a harisnyától megszabadulva vissza feküdtem az ágyba. Persze csak a kötelező séta és egy pohár víz után.
Fürdésig mehetett a jól megérdemelt lazítás. Aztán a teljes átszellemülés és időutazás kb 35 évet átölelve. Az valami szörnyű, hogy időnként milyen hisztit le tudtam verni, hogy már megint ki kell kelni az ágyból. Esküszöm már engem is zavart. Újabb példa rá, hogy a pasik mindenképpen gyerekek maradnak a lelkük mélyén.
A fürdés egy érdekes része volt a napnak. Nyílván messze jobban odafigyeltem minden léptemre, nehogy elcsúszás legyen a dologból. De sokkal ütősebb, hogy ilyenkor mindig szembesülök a sebhellyel a csípőm oldalán. Még mindig nem sikerült feldolgozni, hogy min mentem keresztül…
Ma már sokkal inkább egy rossz álomnak tűnik az egész, hála az égnek.
A nap végén, immáron testileg – lelkileg megtisztulva térhettem vissza törzshelyemre, az ágyba. Alvásig már csak némi blogolás, és jó sok YouTube volt a program. Persze az utolsó pillanatig ment az óránkénti séta és nyújtás is. Este már nem ittam minden egyes körben, aludni így sem sikerült.
A rehab vége felé már minden fájdalommentes volt, de az éjjeli izomfeszülések csak nem múltak el a mai napig. Még mindig nem szokta meg a csípőm, hogy szabadon mozoghat. De bíztat a tudat, hogy a fejlődésnek fizikai gátja már nincsen.
És véget is ért a nap. Bitang gyorsan elmegy, ha az embernek óránként mindig feladata van. Alig jutottam a végére néhány filmnek vagy sorozatnak. Egyszerűen szörnyű…
Ha a történetem elejéről lemaradtunk volna, ezen a linken nyomon követhetők a dolgok:
https://helyescsaba.hu/category/elet-a-protezisemmel/
És meg ne ijedjünk a sok sok pihenéstől meg a lustálkodástól!