Senki sem nyert még versenyt, aki nem nevezett be.
Hát nem akármilyen eseményről számolhatok be a mai napon. Majd négy évtized, és alig 4 edzés után úgy éreztem, hogy egy hónapja szerzett íjammal ideje is csatába indulnom )))…
A helyszín:
A helyszín a Turulmező nevet viselte: https://goo.gl/maps/LdPnMTUvT3b2XGFH8
Még sosem jártam erre, bár az is igaz, hogy íjász versenyen se voltam még egyszer sem. De jobb későn, mint soha. Kellemes meglepetés volt, hogy könnyen megtalálható és megközelíthető helyszín. Külön jó pontot érdemel, hogy a WC kérdés is megoldott volt. Kár is lenne tagadni, hogy aggódtam egy kicsit amiatt, hogy mi lesz velem, ha a természet nem csak a nyílvesszőimet ostromolja mindenféle széllel – lobbal, hanem engem is. Ám még ha kicsit el is kellett hagyni a csata helyszínét, ha hívta az embert a természet, meg volt oldva, ahogy kell.
Érkezés és első feladat
Érkezés után első feladatként a regisztrálás várt rám. Nem is tudtam, de bitang mód ki van ez találva, hogy ki milyen íjjal, milyen csoportba kerül, és milyen korosztályban versenyez. Azt hittem kimegyünk a mezőre, lövünk mint állat, és mehet a számolás. De gondosan ügyeltek rá, hogy egyenlő esélyekkel mennyen a verseny.
A pálya
Kíváncsi voltam, hogy egyáltalán miket és hogyan kell majd leküzdeni menet közben. Keresztbe kasul mindenféle vicces célok voltak kirakva a mezőn. Mindegyik más más távolságban, állomásonként 3 céllal. Minden célra 3 lövést kellett leadnia mindenkinek, és írtuk is az eredményt. Nagy távolságok nem voltak, de így is elég sokáig tartott lenyomni minden célt. Olyan is volt, amelyre magasabbról kellett lőni, és olyan is, ami csak részben látszott.
A célok
Na ez volt az egyik kedvenc részem. Nem akarok a hivatalos versenyeket bántani és egyebek, de a célok remekek voltak. Igazából vicces volt, hol virslire, hol korsó sörre, hol főtt tojásra kellett lőni. Persze mindig meg volt határozva, hogy éppen melyik része éri a legtöbb pontot. Például a korsó sörnek a habja volt a haja, és az volt a 10 pontos. A főtt tojásnak meg a szeme és az orra.
Igaz nekem aztán mindegy volt, hogy melyik része éri a legtöbb pontot. A legfőbb célom az volt, hogy a 60×60-as tábla meglegyen, és akkor nem kell keresgélni a vesszőt.
Az abszolút kedvencem, és egyben nekem való célok pedig azok lettek, amelyeknek a közepe kevesebb pontot ért, és a vékony széle volt a 10-es. Na ezeknek elég volt a közepére céloznom, és mindig a szélét találtam el. Szerintem ezzel szedtem össze a pontjaim javát.
A csapat
Nyolc fős csapatba voltunk osztva, három tradi és öt reflex íj. Kezdő létemre segítséggel és türelemmel fogadtak. A hangulat is remek volt, bizony senkit sem szeretett mindig az íjászat istene. Akárcsak egy sima lőtéren, itt is mentek a történetek, hogy kinek milyen íja van, és miért, merre járt már versenyen, stb…Olyan kérdést is kaptam menet közben, hogy milyen hosszan húzok?!
Mondanom sem kell, hogy sem akkor, sem most nem tudom, még azt sem, hogy mire gondoltak )))…Én csak elmentem, azt lesz ami lesz. De eskü a következő edzésen rákérdezek, hogy mire is gondoltak. Persze ott a versenyen ment is a nevetés emiatt.
A résztvevők
Állítólag kevesen voltunk, ha jól emlékszem 79-en. Hát nekem ez is elég soknak tűnt, de ugye először voltam ilyen eseményen. Korosztályban és stílusban is sokan vettek részt a megmérettetésen. Egészen kicsitől a nagyig.
Érdekes, és becsülendő, hogy az idősebb korosztályt „tiszteletreméltó” kategória néven sorolják, míg az egészen aprókat a cuki „pöttöm” kategóriába. Utóbbi a 3-5 éves korosztályt jelenti.
Ruha és felszerelés tekintetében is lehetett érdekes dolgokat látni, igaz nem sokat. Biztosan az alacsony létszám végett. De így is láthattuk Robin Hood lövéseit, és többen is a magyar hagyományoknak megfelelő ruhát viseltek. Érdekes volt ezeket élőben is megcsodálni.
Sok sok szép íjjal is találkoztam, ráadásul bevetés közben. Egy magamfajta kütyü függőnek ez igen veszélyes terep, már meg is van, hogy milyen íjat veszek következőnek. Nem tagadom erősen figyeltem azt is, hogy ki milyen technikával és persze stratégiával versenyez.
A legfurcsább az volt, hogy sokan mennyire átszellemültek verseny közben. Nem biztos, hogy ez a legjobb szó rá, de látszott rajtuk, hogy tényleg igyekeznek elengedni a dolgokat, és a lövésre koncentrálni.
Én persze erősen kilógtam a sorból, mert a többiekkel ellentétben ha egy lövés félre ment, reflexből jött a reakció rá. Mondjuk úgy, hogy verbálisan is letértem a béke útjáról. De türelmes volt mindneki, csak nevettek rajta. Majd idővel átszellemülök én is…
A csípős kérdés
És hogy is feledkezhetnénk meg a döntő kérdésről, miszerint hogyan is viselkedett az a pár deka titán odabent. Mondanám, hogy óriási csattanóval készültem, de szerencsére korántsem ez a helyzet. A szerkezet tette a dolgát, ahogy kell. Egy szem panaszom sem lehet, igaz az íjászat nem az az ugri-bugri sport.
Egy kőkemény hétnyi masszír után viszont a kezeim igenis bejelentkeztek, hogy Csabikám ugye pihenni is fogsz egy kicsit. Bizony nem adtam meg az alkar- és ujj izmaimnak ezt a luxust, de miután másnap ők is kaptak egy kis masszázst, sokat javult a helyzet. Nem túl erős íjjal vettem fel a harcot a pontokért, de így is van még hova erősödni. Nagy szerencse, hogy nem sietek sehová.
A felismerés
És a végére hagytam a tanulság részét. Így néz ki az, amikor nem csak arra jövök rá, hogy fotóznak – csak hogy ekképpen is akasszuk a hóhért – hanem arra is, hogy „Beavis és Butthead” a rokonom…
https://www.youtube.com/watch?v=U7UBy1usnrg
Ha pedig arra is kíváncsiak lennénk, hogy hogyan jutottam el idáig, kattintsunk az alábbi linkre:
https://helyescsaba.hu/category/elet-a-protezisemmel/
Legyen mindenkinek szép napja, és pihenjünk sokat!