A bizalom jó, az ellenőrzés még jobb.
Rohan az idő
És már el is telt hat hét. Mondanám a klasszikus szöveget, hogy mintha tegnap történt volna, de pont ellenkezőleg. Úgy érzem, mintha ezer éve lett volna ez az egész. Pedig csak hat hét telt el.
Ennek oka több mint valószínű az lesz, hogy már az ötödik héten is rendesen emlékeztetni kellett magamat arra, hogy:
„Csabikám, a bal csípődre oda kell ezentúl figyelni!”
Nemes egyszerűséggel már nem érzek semmit. Jó, ez nem teljesen igaz, inkább fogalmazzunk úgy, hogy a régi panaszokból már nincsen semmi, ami zavarna. Élek mint Marci hevesen.
Ami még mindig megvan
Már akkor is elégedett lehetnék, ha nem fejlődne tovább a helyzet. Teljesen önellátó vagyok újra, az olyan alap dolgok, mint a cipő bekötés, a zuhanyzás utáni törölközés vagy a zokni húzás már teljesen fájdalommentes. Sőt, olyan nyújtásokat is gond nélkül tudok már csinálni, ami korábban elképzelhetetlen volt.
De apró betűs rész mindig van, ami egy magam fajta maximalistának bitang nagy karó a szemében. Fejleszteni ugyanis még bőven lehet a rendszert.
Messze nem olyan hajlékony a csípőm, mint lehetne. Az izmaim és a megmaradt szalagjaim továbbra is feladják a leckét, bőven van hova fejlődni. A műtéti heg környéke továbbra is érzéketlen. Utóbbiról a doki megnyugtatott, hogy nem lett elvágva semmilyen ideg, de a procedúra így is megviseli a rendszert. 6-12 hónap, mire helyre jönnek a dolgok.
Hát ha csak ennyi bajom lesz vele a következő 30 évben, akkor nem lehet egy szavam sem.
Az utazás
Ez volt az első komolyabb köröm, mióta cserélve lett a rendszer. Volt bennem egy egészséges izgulás, hogy vajon mi lesz. Vajon hogyan megy majd a vezetés stb…
A vezetéssel nem volt gond, ment a kuplungolás ahogy kell. A kocsiból ki- és beszállás sem jelent már gondot. Észre sem veszem, hogy mi volt. Itt is figyelnem kell, hogy ne pattanjak még ki akkora lendülettel a kocsiból.
Nagy örömömre kedveltek a közlekedés istenei, semmilyen incidens nem volt sem befelé, sem hazafelé. Az viszont megdöbbentett, hogy alig 6 hét alatt mennyit romlott az utak állapota. De ne térjünk le a béke útjáról.
Elég katartikus volt parkolás után kisétálni a mélygarázsból. Jóóó, ne tessék nevetni, de ennyi film után mindig olyan filmes drámai szitunak tűnik az egész. A főhős felbukkan a föld alól, és megkezdődik a kaland. Majd egyszer én is felnövök na…Elvileg…
Kíváncsi voltam, hogy milyen érzés lesz a szokásos útvonalon menni egy kört. Mondanom sem kell, hogy nagyon izgalmas és érdekes volt. Bár lehet nem ezek a megfelelő szavak.
Ami nagyon meglepett, hogy mennyit változott a város ennyi idő alatt. Több építés alatt álló épületen is észre vettem, hogy szinte be lettek fejezve. Utoljára csak az alapokat láttam. Durva hogy ennyi idő alatt majdnem befejezték őket. Bezzeg az útfelújítás nem megy ilyen tempóban. Na de ne térjünk le a béke útjáról…megint…
Elég nagy távokat kellett gyalogolnom, féltem is tőle, hogy vajon mi lesz a reakció. De abszolút semmi gond nem volt. Sőt, ami nagyon érdekes, hogy hosszabb séta közben már rendesen érezni lehet a különbséget a két csípő között. A titán verziót sokkal lazábbnak érzem. Mondjuk ez nem is csoda, olyan szalagokat érzek lazábbnak, ami igazából már nincs is.
Az orvosi vizsgálat
A hat hetes kontrollra a szokásos helyre mentem:
https://tritonlife.hu/budapest/duna
Pontosan időre érkeztem, de csak becsúszott egy kis kavarás. Végül a röntgenes doki felismert, és minden ment tovább ahogy kell…
Itt is izgultam, mert hát nem fáj ugyan semmi, de ki tudja mit mond a doki. Szerencsére csak jó híreket kaptam. Az meglepett, hogy röntgen nem készült, kíváncsi lettem volna a szerkezetre. Idő szűkében volt a doki, gondolom emiatt maradt el. Lehet még a műtőben készült róla ez az, a monitoron mindenféle 3D felvételeket láttam.
De nem bízta a véletlenre a doki, jól megtekergette a lábamat minden irányba. Egy pillanatra meg is ijedtem, hogy én vigyázok 6 héten át a szerkezetre, mint a hímes tojásra, erre a doki tök durván és keményen rángatja össze vissza. Még a végén kiszakad a helyéről.
Persze gyorsan átvette az irányítást a bal agyféltekem, és megnyugtatott, hogy mégiscsak a PhD-s agyával ő rakta össze a cuccot. Biztos nem fogja tönkre tenni. Virtuálisan rá is csaptam a homlokomra ahogy kell.
A csípőmben nem éreztem egy pillanatra se fájdalmat, ami jó hír. Csupa bíztató szöveget diktált a doki az asszisztensnek, miközben hajtogatott keresztbe kasul.
Azét finoman jeleztem a dokinak, hogy az izmaim és szalagjaim korántsem fejlődtek annyit, hogy így hajtogassa az ember a lábamat.
Mit ad Isten Ő is pont úgy reagált, mint ahogy én is szoktam masszír közben. Mert hát néha napján, szökő évben, ritka ünnepekkor, vagy amikor a hold is pirosan fénylik az égen, egyesek az életükért küzdenek masszír közben a kezeim alatt.
Ilyenkor én is úriember módjára felhívom rá a figyelmet, hogy:
„Az egészségéért felelek, és nem a jókedvéért…”
Hát a doki is így állt a dolgokhoz. Persze a rövid kínzásom mellett fontos infók is elhangzottak:
- Nyugodtan lehet finoman gyakorolni a komolyabb nyújtásokat is már
- Elkezdhetem erősíteni a dolgokat
- További hat hétre el vagyok tiltva a teljes talpas guggolástól
Mondjuk az utolsó pontot egyébként sem tudnám teljesíteni, olyan merev még a rendszer. De minden másnak végre neki eshetek.
A legkirályabb élmény egyébként, amikor direkt tesztelem azokat a dolgokat, amik évekig vagy nem mentek, vagy az őrületbe kergettek a fájdalommal. És most bizony semmi. El kell ismerni, hogy a modern technika király is tud lenni.
Szerény következmények
„Nincsen rózsa tövis nélkül…”
Hát ha minden alkalommal kapnék 100€-ót, amikor ez eszembe jut, akkor manapság már igen boldog bankszámlám lenne, fene a száját.
Szinte biztos voltam benne, hogy ennyi kihagyás után nem úszom meg annyival dolgot, hogy mindent elintézek, amit kell, és másnap teljes boldogság, rózsaszín köd és csillámpor.
Hogy aztán pszichésen valósítottam meg, vagy eleve is így lett volna nem tudom. De a kirándulásom utáni éjszaka nem volt olyan egyszerű.
Szinte minden csípő izmom tüntetni kezdett, hogy „Csabikám, ezt ugye te sem gondoltad komolyan?!”…Elég nehéz éjszakám volt, nem nagyon tudtam aludni. Minden izom, de főleg a farizmok úgy fájtak mint az állat. Kacifántos élmény volt éjnek évadján masszírozni a saját hátsómat, hogy aludni tudjak. De a jók végül mindig győznek, úgyhogy el tudtam aludni…
Másnap reggel pedig már semmilyen panaszom nem volt, hacsak a lustaságot nem soroljuk ide…
Vigyázzunk magunkra és szeretteinkre, pihenjünk és nevessünk sokat!