Hölgyek Urak, jó emberek, szép napot kívánok mindenkinek!
Magam sem hiszem el, de máris elment az első év. Még csak csettinteni se volt időm, nem hogy teljesíteni minden idei tervet. Na de nem a 80-as évek ezek, kérem. Annyira nem esem pánikba…
Egészen addig, amíg az elfogyasztott kalóriákra nem gondolok, mert abban lehet lassan túlteljesítek idén, szilveszterig pedig egész biztosan. De hát ilyen gonosz egy világ ez.
Na de mi is történt a műtét óta?!
Biztosan emlékszünk rá, hogy a rehab nem indult valami fényesen. Ha valakit érdekelnek a részletek, csak egy kattintás, és indulhat is a borzongás:
https://helyescsaba.hu/elet-a-protezisemmel/a-pokol-masfel-hete/
Aztán az első fél évben gyorsan és sokat fejlődtek a dolgok. Az első kontroll vizsgálatokon minden rendben volt, és élmény volt használni a cuccost. És hogy manapság hogyan telnek a napjaim?!
A sütik és csokoládék utáni sóvárgást leszámítva fantasztikusan! A szerkezetre egy évvel a műtét után sem lehet semmi panaszom. A legnagyobb gondot már az jelenti, hogy totál elfeledkezem én is a dologról, és menet közben kell emlékeztetni magamat, hogy Csabikám, már nem vagy a régi.
A sebhely is felvette a veterán szerkót, semmi pirosodás vagy csúnya varasodás. Halovány bőr színt ütött meg úgy a kilencedik hónap tájékán, és a lőtt sebre hajazás teljesen megszűnt. A menőzős kamu faktor így teljesen odaveszett, de ennyi legyen vele a legnagyobb baj.
Edzések:
Bizony az idei évben már adtam neki rendesen. Persze a fokozatosság elvére törekszem mindenek felett. Sport sérülések már így is becsúsztak, de semmi komoly. Érdekes infó, hogy pontosan nyolc hónapba telt a műtét után, mire elértem a teljes guggolásig teli talppal. Előtte azért kilenc évig nem tudtam megcsinálni, így a nyolc hónap miatt nemigen vagyok ideges.
A mozgás tartománya már teljesen a régi, újabb jó pont a modern tudománynak. Persze tudat alatt még mindig leszabályoz itt-ott a rendszer, de miért is sietnék bárhová, amíg somlóit is lehet kapni.
Mind a láb, mind a teljes test edzéseket könnyedén meg tudom csinálni. Semmiben nem akadályoz a protézis. Csak a nyikhaj izmaim, de ez már más téma. A séta továbbra is megy a világ végéig, főleg ha valami fos filmet sikerült elkapni a moziban – amire mostanában sajna kétszer is volt példa…
Nehezebb súlyok megemelése, vagy a hosszabb vezetés sem jelent gondot…A protézisnek…Mert a derekam a sok nyújtás ellenére is pont úgy reagál, mint egy 40-es pasinak…Jahhh, az is vagyok…
Aikido
Számomra a legkedvesebb hír, hogy majd kilenc és fél év száműzetés után újra visszatérhettem a tatamira. Kicsit izgultam, hogy már az első edzésen szétesem – szó szerint – de szerencsére erre máig nem került sor. Igaz azóta fájt a derekam, megsérült a vállam, és a csuklóim is időnként fájnak…Vazzeg, 10 éve még nem volt ennyi bajom…
Persze nem leszek már soha teljes értékű szamuráj. Az eséseket már soha nem gyakorolhatom, érthető okokból. De utáltam is mindig, úgyhogy üsse kő. A ravaszabbnál ravaszabb lépéseket viszont gond nélkül bírja a rendszer. Egy alkalommal pont a protézis oldalára emeltem fel és tartottam meg valakit, utána esett le, hogy meredek művelet volt. De egyben maradt akkor is.
A frontokat a mai napig abszolút nem érzem vele, ez is nagy könnyebbség. Gyakran felmerül masszír közben, hogy mi a helyzet, de örömmel újságolom, hogy az adózás messze jobban zavar, és még annál is jobban megérzem.
Második szülinap
Bizony bizony, a műtétnek hála nekem már két születésnapom van. Nem gondolta bárki is, hogy süti függőként egy ilyen ziccert kihagyok! Ha már fájt, legyen meg érte a jutalom is. Úgyhogy a december már hivatalosan is a kedvenc hónapom az évben. December 4-e a hivatalos születésnap, december 6-a télapó, december 12-e második szülinap, december 24-től karácsony, a maradék sütiknek pedig ott a szilveszter. Bizony bizony, jól sejtjük. Hatalmas mosoly van a még nagyobb fejemen, minden egyes alkalommal amikor ezt végig zongorázom. Persze csak addig, amíg az átkos kalóriák sebész-szike módjára nem hasítanak bele a lelkiismeretembe, hogy ro…anak meg…De nem térünk le a béke útjáról…
Ennek okán vettem az első adandó alkalommal egy mini tortát a második születésnapomra. Néha már az is eszembe jut, hogy nem csak az edzéseket pótolom be lassan az elmúlt 10 évből, de a kalóriákat is. De tudom mit gondoltok…szerintem is…ez egyszerűen badarság!!!
A Doki szerint
Majdnem sikerült napra pontosan egy évre rá menni kontrollra. De így is a szokásos kép fogadott a rendelőben, előttem már két sorstársam várt a dokira. A Doki kivételesen időben érkezett, amin meg is lepődtem.
Előttem egy aranyos idős nénike öreg Trabantként, sántítva vonszolta be magát a rendelőbe. Egyem meg a kis bicebóca szívét, nemsokára mosolyogva megy majd be ő is azon az ajtón.
Azért a dokit meglátva gyorsan előjöttek az emlékek, mintha csak tegnap műtött volna. Lehet ilyen érzés a poszttraumás stressz szindróma?!
Ami még érdekes és furcsa volt egyben, ahogy a protézisről meg az állapotomról beszélt. Én kis csintalan csikóként beandalogtam azon a bizonyos ajtón, és hideg arccal, mosoly nélkül kérdezte, hogy hogyan érzem magam, hogyan működik a szerkezet?!
Azért elrohant az idő egy év alatt, és lehet mondani, hogy magaménak érzem a dolgot. Pontosabban nem is érzem egyáltalán. De olyan furcsa volt hallgatni, hogy nem valamelyik testrészemről, hanem a „szerkezetről” magyaráz. Ettől függetlenül készséggel válaszolt minden kérdésemre.
Jó hír, hogy mindent rendben talált, ami hiper szuper. Még a gurulásokat és a tigris bukfenceket is engedélyezte. Viszont, a fentebb említett teljes guggolásokat – amikor egészen leülünk a sarkunkra – nem engedélyezte, mondván az extrém mozgástartományokat kerülni kell.
Hát ez pech, de legalább most lettem eltiltva, és nem 10 év múlva, amikor már úgyis mindegy, mert gajra ment.
Ennek okán az extrém nyújtásoktól is el kell, hogy tekintsek, és a csípő edzések egy jó része is kiesik. De ez legyen a legnagyobb baj.
Úgyhogy panasz híján 5 év múlva kell jelentkeznem újra. Azért a rendelőből kifelé menet csak sikerült egy kisebb mosolyt csalni a mindig komoly és objektív arcára a „Szerelőmnek”. A műtét után közvetlen eszembe se volt megkérdezni, hogy mégis miket talált odabent, ha már fel lettem nyitva. Mennyire volt vészes a CT és röntgen felvételekhez képest?! – dobtam be a kérdést…Anno annyira örültem annak, hogy végre semmi se fáj, hogy ez kimaradt.
Újabb érdekes infót hallottam…„Nézze, évi 500 műtét után már nem emlékszem a pontos részletekre…” Azért az durva, hogy ennyi embert operál egy évben. Fura is lehet bemenni úgy a rendelőbe, hogy a rá várakozók egy részét már felvágta, a többit meg majd fel fogja…Brrrrrrr… Nem véletlen, hogy Ő a doki és nem én…
Összegezzünk
- Egyszerűen is letudhatnám az összegzést azzal, hogy az első év az erős kezdés után nagyszerűen telt, mintha soha semmi sem történt volna. Ám én nem ilyen egyszerű fiú vagyok; megannyi tény megállapítására jutottam a protézissel kapcsolatban ide s tova 365 nap alatt…
- Csak mert nem fáj istentelenül a csípőm egész nap, nem lett könnyebb rávenni magamat a mozgásra. Pech…
- Hiába könnyebb felvenni a farmert, még mindig a nyári katonai nadrágot tartom a legkényelmesebbnek…A divat tehet egy szívességet…
- Csak mert nem fáj a csípőm, nem lett több időm a mozgásra…
- Az este tízkor bedurrantott olasz szalámis pizza a protézisre semmilyen hatással nincsen…az éjszakára annál inkább…
- Elmondhatom, hogy az elmúlt tíz évben idén vagyok a legjobb formában…de valljuk be őszintén, nem is nehéz lenyomni korábbi kis hikomat énemet. (hikomat=puhány – Magyar Honvédség)
- Könnyedén vette a protézis az elmúlt egy év terheléseit… A többi testrészem már kevésbé.
- Nagyszerű is az érzés, hogy vissza-vissza tértek a régi sport sérülések, most, hogy újra jobban zörgethetem a harasztot…csak már nem 2-3 nap a rehab utánuk, mint amikor még gyerek voltam 30-asként…
- Bármennyire is fejlett a protézis, nem gyorsítja az anyagcserét. Pech…
- És hogy ajánlanám e bárkinek ezt az egész kalandot, ha már ténylegesen oda van a csípője?! NANÁ! Nem könnyű menet, de mindenképpen megéri. A fájdalom meg tehet egy szívességet!
Bízom benne, hogy senkinek, aki e sorokat olvassa nem lesz szüksége semmi ilyesmire!
Inkább ügyeljünk a kellő folyadék fogyasztásra, figyeljük a somlói akciókat, és aludjunk eleget!
Végül pedig, ahogy a jó öreg Sly mondta a „Pusztító” című filmben (https://www.imdb.com/title/tt0106697/):
JÓ LÉT!